Magyarországon nemrégiben körbejárt néhány vagány videó, ahol visító fehérnépek és vagányul a pályának nekivágó – aztán egyre fehéredő és ijedtebb arcú – úriemberek egy extrém drótkötélpályán suhannak át, majd megkönnyebbült, de büszke arccal érkeznek meg közel egy kilométer múlva a túloldalra; persze, aki nem akadt meg a közepén.

Ha nem is ilyen, de azért hasonlóan izgalmas száguldás örömét élhetik át a gyerekek azokon a drótkötélpályákon, melyek a játszóterek vonzáskörzetében találhatóak. Belvárosban kevesebb helyen találkozunk vele, valószínűleg a helyszűke miatt, de ahol tágabb terek állnak rendelkezésre, és főleg, lejtős pálya, ott előszeretettel telepítik.

A drótkötélpálya szerkezete viszonylag egyszerű; két állványból – egy érkező és egy induló – áll, valamint a csúszást biztosító huzalból és annak kiegészítőiből, mint a feszítő és rögzítő elemek, illetve a tárcsaülőke. Népszerűségét a rajta átélt száguldás élménye és a szabadságérzés adja, amit, valljuk be, sokan szeretünk átélni.

A drótkötélpálya közösségi játékélményt is jelent, mert bár egyszerre csak egy gyerek vagy felnőtt tud rajta lesiklani, mégis gyakran látjuk, hogy egy vagy két társuk, esetleg egy gyors lábú szülő irgalmatlan tempóban rohan mellette a tárcsaülőke kötelét fogva, hogy az még nagyobb sebességet elérve óriásit lendüljön a rajta ülővel együtt.

Sokszor verseny is kialakul a drótkötélpálya körül, néha kimondatlanul is, hogy kinek milyen hosszan sikerült visszacsúsznia a pályán, ki ért vissza minél közelebb a kiindulási ponthoz. Egy vidám, önfeledt játszótéri kikapcsolódáshoz mindenesetre biztosan hozzájárul.